Hirdetés

kolostor.lap.hu / Ferences

Ferences

A Ferences Rend 800 éve van jelen a társadalom szolgálatában. Ismert és elismert közösség Magyarországon és világszerte. A Rend elsődleges feladata az evangelizáció, ez ugyanakkor különböző társadalmi felelősségvállalásokon keresztül is megvalósul: a ferencesek jelentős részt vállalnak a felnövekvő nemzedékek nevelésében-oktatásában, a kulturális örökség megőrzésében és megismertetésében, szegényeket, betegeket, időseket, fogyatékkal élőket, rászoruló családokat, munkanélkülieket, hajléktalanokat segítenek rendszeresen – a „minoritás”, a kisebb testvériség gondolata, a kitaszítottakkal való együttérzés szellemében, fajra, nemre, nemzetiségre, vallási, politikai vagy bármely más meggyőződésre való tekintet nélkül.

Az intézmény a társas élet szükségszerű terméke. A ferencesség egyik lényegi eleme a tudatosan vállalt szegénység. A tulajdon nélküliség már Assisi Szent Ferenc életében megjelenik, majd hangsúlyos helyet kap magában a Regulában is. A Rend az évszázadok során különösen is ügyel arra, hogy csak annyiban birtokoljon, amennyiben az teljes egészében a ferences ügyet - imádságot, evangelizációt, társadalmi szerepvállalást - szolgálja. Napjainkban ezt a társadalmi jelenlétet hivatottak segíteni azok a képződmények, amelyeket intézményeknek nevezünk. Az intézmények és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúrák nem öncélúak: az óvodák, iskolák, kollégiumok, szociális ellátórendszerek, kulturális központok, plébániák, rendházak mind-mind ezt a szerepvállalást támogatják, illetve annak szolgálnak eszközéül, felületéül, közvetítőjéül, amit összességében ferences műnek nevezünk. A ferences intézmények ilyen összefügésben értelmezhetők.

* Budai Ferences Rendház * Budapest-Rózsadombi Domus Filialis * Budapest-Pasaréti Ferences Rendház * Budapest-Pesti Ferences Rendház * Esztergomi Ferences Rendház * Gyöngyösi Ferences Rendház * Mátraverebély-Szentkúti Ferences Rendház * Nagyszőlősi Ferences Rendház * Sümegi Ferences Rendház * Szegedi Ferences Rendház * Szentendrei Ferences Rendház * Szécsényi Ferences Rendház * Szombathelyi Ferences Rendház * Zalaegerszegi Ferences Rendház

A rózsadombi Kapisztrán Szent János templom 1948-49-ben épült fel Say-Halász Antal tervei alapján, a háborúban elpusztult Veronika utcai kápolna pótlására. Az épület az utca szintjénél magasabb emelkedőn áll, külső tömege alapján háromhajós, bazilikás elrendezésű templom, belső tere azonban osztatlan csarnok. A tartó funkciót hangsúlyos vasbetongerendák töltik be.

A ferences testvéreket Gróf Széchenyi György veszprémi püspök 1649-ben hívta Sümegre Szakolcáról és Szécsényből. Számukra 1652-kolostort is építtetett. A templomot 1654. szeptember 29-én szentelték fel Sarlós Boldogasszony és Szent Ferenc tiszteletére. 1689-ben a kolostor a Szalvatorianus Tartománytól a Mariana Provinciához került. A templomot, mint kegyhelyet 1699-től kezdve ismerik el, egy akkor történt csodás gyógyulás után. A rendházat püspöki kezdeményezésére 1724-ben bővíteni kezdték, ekkor építették meg a második emeletet.

Kolostorrom. (Kisszentgrót városrészben.) Román stílusú, gótikussá átépített templom és kolostor maradványai.

Hirdetéslogó tervezés
Meghatározás:

Magyarország kolostorai, szerzetesrendek, ciszterci, premontrei, jezsuita, pálos, bazilita, bencés, ferences rendek kolostorai. Egyházi építészet, rendtörténet, középkori kolostorok, női rendek, vallási kifejezések szótára. Vár-webáruház, koldulórendi építészet, szakmai könyvesboltok. Kolostor turisták, monostorok és várak hazánkban. Örökségturisztikai folyóirat.

Hírlevél

Startlap kiemelt témák

Partneroldalak

Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!

Hibás link:
Hibás URL:
Hibás link doboza: Ferences
Név:
 
E-mail cím:
 
Megjegyzés:
Biztonsági kód:
 
Mégsem  Elküldés